Helytörténet

A Pannon-tenger, a kőbányai borászat és az Óhegyi Pince igaz legendája

Kőbánya valaha hatalmas szőlőskert volt, présházakkal, nyári lakokkal. Hogy mikor és kik kezdtek először szőlőtőkét nevelni a kőbányai domboldalakon azt ma már teljes biztonsággal megállapítani nem lehet, de valószínűleg már a török uralom előtt is szőlőt neveltek. A legjobb időkben 960 holdon évente 20-30.000 akó jó minőségű asztali bor termett itt. A szőlőhegyek művelői kiemelkedően magas szintű, demokratikus hagyományokkal rendelkező közösséget alkottak. A szőlőföldeket gyümölcsösök szakították meg, több helyen e kertekbe kőbányák ékelődtek be. 20 millió évvel ezelőtt a Kárpát-medence területén terült el a Pannon-tenger, később Pannon-tó, amely gazdag élővilága mészkő üledéket hagyott hátra.

Ezt a mészkövet kezdték el bányászni, ahogy Buda és Pest fejlődött és mind több építőanyagra volt szükség. A kőfejtés azonban – védendő a szőlőföldeket – nem a felszínen történt, hanem úgy, hogy bányaudvarokat mélyítettek és a bányaudvarok falából befelé haladva vájták ki a köveket. Ezzel az eljárással hatalmas pincerendszer keletkezett, mely állandó hőmérséklete miatt alkalmas volt a bor tárolására is.

Később a „hegy” benépesült és volt idő, amikor nagyobb ünnepeken több ezer ember látogatott ide, hogy megkóstolja a vörösdinkát vagy a mézesfehéret, az ezerjót és sárgadinkát. A minőség is kiváló volt, ami abból is látszik, hogy elkezdték hamisítani a kőbányai bort, silányabb osztrák bort adva helyette.

Mára ebből a világból csak az Óhegyi Pince és a Kőér utcában álló Csősztorony maradt, ahonnét régen a szőlőtolvajokat figyelték a gazdák éber őrei.